Igen. Az év általában 2 nagyob ciklusra oszlik. A vastagítás és a fogyasztás. Előbbi arra szolgál, hogy izmot pakoljak magamra, a másik pedig arról, hogy zsírt veszítsek. Az utóbbi időszak általában 16-18 hétig tart, ami alatt nagyjából 12-15 kilótól szabadulok meg. Az étkezések alapja nem változik sokban, de a mennyiségek igen. Attól függően, hogy sikerül-e hoznom a heti 1 kg mínuszt, csökkentem a szénhidrát mennyiségét. A vége felé már több 0-ás napom szokott lenni. Ilyenkor csak zöldségeket és húst eszek. A zsírbevitelre is jobban figyelek ilyenkor 30g esszenciális a lenmagolajból és minimális telített zsír a csirkéből. A fogyasztás közben, hetente tartok magas szénhidrátos napokat. A formát, amit elérek a diéta végére 1-2 hétig tudom normálisan tartani. Aztán vagy elkezd lemenni rólam a maradék izom, amit sikerült megtartanom az edzések által, vagy - mivel többet eszek - elkezd jönni vissza a zsír. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mi értelme van. Ahogy tanulok és végigmegyek ezeken évről-évre, egyre jobban sierül minden ciklus. Miközben csinálom rájövök, hogy hol rontottam el és legközelebb javítom. A versenyzés nem az én asztalom, soha nem fogok színpadra állni, mert egyrészt nem vonz, hogy csillógós gatyában feszengjek egy színpadon, másrészt pedig, a rengeteg munka ellenére - ugyan látszik rajtam, hogy sportolok - sokan úgy jobb formát hoznak nálam, hogy életükben egy súlyzót nem fogtak a kezükben. Miért fontos ez nekem mégis? Azért mert szeretem csinálni, jól érzem magam a bőrömben és legfőképp nagyon sokáig szeretném a családom társaságában egészségben élvezni az életet.

Ezt eszed az év 365 nap nagyrészén?

1000 forint egy olyan embernek, akinek semmi más célja nincs, csak az, hogy egyenesbe tegye a az egészségét és nem feltétlenül az a célja, hogy izmot pakoljon magára.
Íme egy napra való mikro- és makrotápanyag, ez nekem és minden, ami a csövön kifér benne van:
• multivitamin tabletta (hiába erőlködünk a naranccsal, meg a zöldségekkel, az manapság már ilyen tekintetben semmire nem jó igazán - nem is beszélve az előbbinél feleslegesen bevitt cukrokról) - 200 Ft / nap
• zabpehely - ideális a nap első étkezéséhez - 40 Ft
• tejsavófehérje koncentrátum - 190 Ft / nap
• rizs - 400 g (!) 100 Ft / nap
• csirkemellfilé - 500g - 600 Ft / nap
• zöldség (retek, karalábé, jégsaláta, cékla) - kb. 200 Ft / nap
• lenmagolaj - 60 Ft / nap

Szumma 1.390 Ft. Aki nem érzi magát sportolónak spórolhat a multivitamin fajtáján - én pakkot veszek, amiben minden van, és ez drágább. Egy normál multivitamin olyan napi 100 Ft lehet. Nem muszáj megenni fél kiló csirkét naponta, fél kiló rizst, pláne nem. Az első étkezés a zabpehely és a tejsavófehérje, amibe lehet tenni érzés szerint fahéjat vagy kakaót vagy kókuszreszeléket, vagy bármit. Utána a nap folyamán még 5x a csirkemell + rizs + zöldség + olaj. Ennyi. Variálás a fűszerekkel (amit azért nem számoltam bele, mert az nem tétel) vagy a zöldségekkel és azoknak sem kell aggódnia, akik annyira igénylik a változatos ízeket.


Igen, benne van, hogy "kúra". Értelmetlen, izomvezteség és zsírgyarapodás a vége.

Lsd. előbb. Életmód kérdése. Évről-évre egyre jobb formában vagyok, mert mindent tervszerűen csinálok. Tudom, hogy mire hogyan reagál a szervezetem. Kijátszható az alkalmazkodó-képességünk.

Hosszú lenne leírni, hogy az előbb említett kijátszást, hogyan lehet elérni. De ki lehet. Érdemes megnézni azt, hogy 1-1 naturál (!) testépítő milyen átalakulásokon megy végig. Ott nincs csalás, csak szigorú szabályok, véletlenszerű vérvételre küldés az év bármely szakában és poligráf.


Megértem. Nem könnyű így. Minden nap, azért kelek fel 4:45 körül, hogy meg tudjam csinálni az edzéseket és az időt ne a családomtól vegyem el. Nyilván könnyebb lenne, ha simán munka után járnék, de képtelen vagyok azt a néhány órát, amit a gyerekekkel tölthetek bármilyen mértékben feláldozni.

Szeretném a figyelmedbe ajánlani a "Sárga kapszulát". Személyesen ismerem az írót és a csapat jó néhány tagját már több mint 10 éve. Hátha találsz benne hasznosat, vagy talán a megoldás is benne lesz.

Ez a napi 1000 forintos kaja adag engem is kíváncsivá tett.
Viszont amit tudok az az, hogy a diéta és a fogyókúra csak ideiglenes tapasz a fogyásra, mint az akváriumban.
Ugyanis a diétánál és a fogyókúránál a szervezet alkalmazkodik és el kezd raktározni.
Ezért van az, hogy az elején látványos a fogyás utána meg megtorpan.
A szervezet azonnal veszi a lapot és spájzol, és amikor meg vége a kúrának akkor meg sokkal gyorsabban vissza jönnek a plussz kilók, mivel a szervezetnek senki sem szól, hogy vége a kúrának nem kell raktározni, ugyanúgy raktároz tovább míg vissza nem áll a normális ütemre.

Hello Weak!

Végre blog update!
Esetleg leírnád részletesen - akár privátban - az étkezési rutinod?
Én anno szakközép előtt keményen sportoltam (Shaolin Kung Fu+Thai box, egyszerre a kettő, és mindkettőt elég masszív fizikai edzéssel), de a szakközép mellett nem ment, és hirtelen abba kellett hagynom, így maradt a kosarazás, és közben már kezdtem felszedni a kilókat, hiába a heti 2-3 edzés rengeteg futással... Aztán vége lett a sulinak és a sportolás is szépen abba maradt, és 25 éves koromra alulról vertem a 160 kilós határt (mindezt 186 centis magassággal ). Aztán jött a kattanás, elkezdtem diétázni, ami néha már durva koplalásba is átcsapott: Napi 500 kalória minőségi kaja, plusz napi fél óra futás (télen ugrókötelezés), és heti három (eleinte saját testsúlyos) súlyzós edzés. Mérlegelés reggel és lefekvés előtt, amit napi szinten vezettem, és ha nem volt meg legalább a minimális súlycsökkenés, akkor borult az agy (3db mérleget vertem szét a frusztráltság miatt. ). Három év alatt sikerült a 92 kilóra lebirkózni a súlyomat, de ekkor nagyot fordult az életem. Eddig a pontig biztonsági őrként "dolgoztam", ami nem volt ugyan egyszerű, de szellemileg nem volt megterhelő, és utazgatnom sem kellett, ráadásul egyedülálló voltam, tehát csak magamra volt időm. Aztán jött a szerelem, költözés, új meló, aztán most már szerencsére van egy kisfiunk is. És közben a 140 kilót ostromolom. Igen ám, de a munkám miatt nagyon korán kell kelnem (5:20), 7-3-ig meló, ami nagyon leszívja a szürkeállományom, majd jön az utazás haza, és jó esetben fél ötkor már itthon is vagyok, kis gyerekezés, aztán lapos kúszás, mert alszik a baba, végül jön a fürdetés, és megint kuss, mert a gyerek alszik (Jó, nem ilyen drasztikus a dolog, mert pl tv halkan mehet, de ugrabugrálás nem játszik...), ja, és eddigre már totál zokni vagyok.... egy hiszti és etetés még megy 10-11-kor, és onnantól ájulás reggel 5:20-ig. Gondolkoztam, hogy el kellene járnom terembe, de az időmbe is nehezen fér bele, rohadt fáradt is vagyok mindig, és egyszerűen nem fér bele a keretbe sem a bérlet ára. A kajára próbálok figyelni, de az ülőmunka mellett csak nagyon minimális hatása van, de azért érdekel az étrended, mert félek, hogy egyszer csak kipurcanok a súlyom, meg az embertelen stressz miatt. Ősszel ez elvitte az egyik gyerekkori barátomat, szóval tudom, hogy itt nem babra megy a játék.
Na, bocs, hogy ilyen sokat picsogtam, de megint egy ilyen kattanás előtt állok. (Így a szülés után a párom is.. )

Hmmm
Ezek szerint nem az EI módszer szerint élsz .
Megmondom őszintén én sem .
Igaz , kéthetenként a haverokkal szabadnapot tartok esténként. ...

Nagyjából 4 hete próbálok leülni a gép elé azért, hogy írjak. Most nem halogatom tovább. Nem telnek túl változatosan a napjaim. Ezzel egyébként nincsen bajom általában, viszont a jó dolgokból szerepelhetne egy kicsivel több is ebben a rutinban. Minden másnap hajnal 05:30-tól az edzőteremben "gyötröm" magam immár 3 éve szinte szünet nélkül. Ez az egyetlen igazán olyan része a mindennapjaimnak, ami csak rólam szól. Szeretem az edzéseket és - sokak számára ez érdekes, már-már beteg - de a diétát is szeretem. Egész évben odafigyelek arra, hogy mit eszek. Az év szinte minden napján főzök és grammra mérem azt, hogy mit fogok megenni. "Úristen! Nem unod, hogy vagy képes erre? Miért kínzod magad?" hangoznak el a kérdések. Pedig alapvetően, ahogyan képesek vagyunk arra, hogy egy üvegdobozba zárt világban élhető körülményeket teremtsünk, vagy akár egy kisebbfajta mennyországot a növényeknek, halaknak, garnéláknak, ugyanígy megvan a képességünk arra, hogy önmagunk számára is hasonló egyensúlyt teremtsünk testben és lélekben egyaránt.

A fiam születése előtt vérvételre mentem, ahol kiderült, hogy a vérzsírom a normálisnak közel 4x-ese. Ekkor döntöttem el azt, hogy visszatérek az edzésekhez és végre úgy fogok táplálkozni, ahogy azt középiskolásként - amikor először jártam rendszeresen konditerembe - még nem tehettem meg, mert az volt az "ebéd", amit anya elém rakott. "Nem lehet mindig csirkemellet enni." vagy "Nem lehet minden nap halat enni, egyáltalán miért nem eszel rendes ételt?" Aztán itt vannak azok, akik figyelik, mit csinálok. Nekem szegezik a kérdést: Nem egyoldalú ez? Manapság már csak mosolygok ezen. Ez olyan, mintha megkérdeznék tőled - mint egy high-tech akvárium gazdájától - hogy miért nem hagysz ki valamit a tápozási rutniból, vagy hogyha azt mondanák: egyik nap GA tápokat locsolj bele, egy másik nap pedig Serat, vagy Dr. Gardent, de azzal ne is foglalkozz, hogy miből mennyit. Nem. A kulcsszó a tápanyagigény. Szükségünk van makrotápanyagokra és mikrotápanyagokra megfelelő menyiségben ahhoz, hogy a szervezetünk - akváriumunk - megfelelően tudjon működni. Az emberek többségének a változatosság azt jelenti, hogy egyik nap ezt eszem a másik napon pedig azt. Holott sajnos általában úgy kellene fogalmazni, hogy egyik nap ezt az elengedhetetlen dolgot hagyom ki, másik nap pedig egy másikat. Vagy, ami talán még közelebb jár a valósághoz, minden nap kihagyok nagyon fontos dolgokat és ugyanazt eszem, csak az egyiket kakaóscsigának hívják, a másikat pedig mákostésztának, a harmadikat pedig párizsiszsömlének.

Nem vagyok bigot. Az év egy bizonyos időszakában nem csinálok ügyet abból, hogy megegyem-e ezt a pizzát. Ha megkívánom, megeszem. Vannak olyan időszakok, amikor viszont ez nem fér bele. Ilyen időszak volt az is, amikor fejembe vettem, hogy akkor is - gyógyszerek nélkül - helyreteszem a vérzsíromat és úgy általában véve az egészségemet. Fél év múlva minden tökéletes volt. Úgy is mondhatnám, hogy semmi algavirágzás

Nem drága ez? Nem kerül sokba így élni? Nem. Ha valaki nem sportol, csupán oda akar figyelni, a minőségi táplálkozás nem kerül többe 1.000 Ft-nál egy napra. Ennyit sokan a reggel péksüti, csoki, kakaóra ellőnek úgy, hogy ebédre egy újabb ezresért rendelnek valami ebédet. 1.000 Ft = 5 minőségi étkezés.

Üzenet azon akvakertészeknek, akik változtatni szeretnének: Könnyű dolgotok van. Válasszatok a céljaitoknak megfelelően jó tápokat és helyes tápozási rutint, akkor biztos az egészség (és algamentesség).

Nagyon igaz és nagyon szívbemarkoló!
Köszi! Ezt a történetet, ezeket a gondolatokat mindenkinek el kellene olvasnia!

Köszi , hogy megosztottad velünk Weak

Nincs túl sok köze az akvarisztikához, ezt a cikket kaptam a feleségemtől, hogy olvassam el.
("Napi szirup", de ezt csak azért írom, hogy elbagatelizáljam, mennyire átérzem a helyzetet, apuka)

"Van egy kicsiny réteg, egészen vékonyka talán, akikkel senki sem foglalkozik:

ők a JÓ APUKÁK

Tisztességesen dolgoznak, hűségben és szeretetben élnek a családjukkal, foglalkoznak és játszanak a porontyokkal, nem isznak, nem ordítanak és nem verekednek, életüket és vérüket adják az otthon melegéért.

Velük nem törődik semmilyen szakirodalom, nem látják el őket tanácsokkal, praktikákkal, nem hallani róluk a buszon, a sajtóban, a közösségi oldalakon, csak szép csendben teszik a dolgukat."
…De ki törődik az apákkal?

Sajnos megcáfolhatatlan adatok igazolják, hogy manapság nagyjából minden második házasságkötés válással végződik.
Komoly sztereotípiáink vannak arról, hogy a férfiak mocskos trógerek, akik 2 hetente sem viszik el a lurkókat, nem fizetnek utánuk gyerektartást és felszívódnak a nagyvilágba, magukra hagyva a volt feleséget és a kicsiket.

Rengeteg ilyen történetet ismerek, rengeteg ilyen történetet ismersz. Sajnos.

De van egy kicsiny réteg, egészen vékonyka talán, akikkel senki sem foglalkozik:
ők a jó apukák.

Tisztességesen dolgoznak, hűségben és szeretetben élnek a családjukkal, foglalkoznak és játszanak a porontyokkal, nem isznak, nem ordítanak és nem verekednek, életüket és vérüket adják az otthon melegéért.

Velük nem törődik semmilyen szakirodalom, nem látják el őket tanácsokkal, praktikákkal, nem hallani róluk a buszon, a sajtóban, a közösségi oldalakon, csak szép csendben teszik a dolgukat.

Kevés, klasszikus értelemben vett jó apát ismerek és pár napja leültem beszélgetni egyikükkel.
Átmentem ahhoz a családhoz, akik nálam etalonnak számítanak.
Jófej, laza, humoros anyuka, kiegyensúlyozott légkör, aranyos, nem debilizált és nem lelki terrorban tartott gyerekek, vicces apu, zene, tánc, meghittség, tudod, amikor valahol egész egyszerűen csak JÓ lenni, mert olyan finom meleg.

Estefelé anyuka elvitte a csöppségeket aludni és én kiültem az erkélyre apuval, hiszen 12 éve barátok vagyunk, néha meg kell vitatni az élet nagy dolgait!

Persze hulla fáradt volt, lerogyott mellém, aztán beszélgetni kezdtünk.

Megkérdeztem hogy van, hogy telnek a napok, milyen érzés ez az apaság, meséljen nekem erről.

És akkor valami olyan történt, amilyet még nem láttam:
Apu lesírta magát.

Mert minden reggel 6-kor kel, este 7 előtt nem ér haza, hülyére dolgozza az agyát, hogy a családjának mindene meglegyen, a gyerekeknek ruha, tanszer, játék, különóra, a családnak élelmiszer, autó, befizetett csekkek, hiteltörlesztés és mindeközben feláldozza magát egy olyan oltáron, ahol teljesen egyedül van, álló nap elválasztva azoktól, akik a vérei, az élete értelmei és akiket nem láthat, csak késő este nagyon rövid időre. Pedig ő szuperapu akar lenni, segíteni a feleségének, látni az utódokat felnőni, elhozni őket a suliból, oviból, labdázni, tanulni, de nem tud, mert dolgozni kell, hajtani a mókuskereket.
Sok apuka menekül a munkába és akkor sem megy haza a családi tűzfészekbe, ha délután 4-kor végez, mert gyűlöl otthon lenni, de ő pont nem ilyen, neki ez fáj és minden áldott nap belehal, hogy nélkülöznie kell a felesége és a gyerekei társaságát, maradnak a hétvégék, a fűnyírás, kocsimosás, takarítás, bevásárlás és hétfőn minden kezdődik elölről.

Miközben beszélgetünk, anyu mosogat, rámol, majd apa fülelni kezd, az egyik kicsi sír, rohan a szobába, mesél, nyugtat, betakar, ölel, puszil, villanyt lekapcsol, visszajön, lerogy.

-Látod Viki? Ennyi jut nekem esténként.-mondja szomorúan.-Ha korábban szabadulok, akkor még elérem a fürdetést, de van olyan is, hogy napokig nem látom ébren a piciket, csak beosonok hozzájuk, megigazítom a takarójukat, beleszippantok a nyakukba, megsimogatom a kis fejüket és kiszakad a szívem, hogy nem lehettem velük napközben, nem tudom mi történt velük, milyen hatások érték őket, mit éreztek, mit gondoltak, hiányoztam-e neki, jól vannak-e.
A feleségem is rettenetesen hiányzik, a kettesben töltött idő, a nagy beszélgetések, a közös programok. Úgy érzem hatalmas teher van rajtam, édes teher, szeretem cipelni őket, de beleroppanok és eltűnök, láthatatlanná válok, bedarál a munka és elvész a lényeg, az eszencia, hogy ők hárman rám várnak egész nap, én pedig csak fényképről látom őket a munkahelyemen.
Szerinted normális ez?
És miért nem törődik velünk senki? Miért nem kapunk segítséget mi, apák?
Igen, az anyáknak is nagyon nehéz, sőt, még nehezebb. A feleségem 6-kor kel, 2 gyereket visz oviba, suliba, dolgozik, értük megy, mos, főz, takarít, sebet kötöz, feltöröl, rámol, civakodást csitít, estére még nálam is fáradtabb. Ha megkéri az anyját, vagy az enyémet, akkor kap segítséget, néha átjönnek a barátnői vagy a nagynénje, de azzal ki törődik, hogy nekem meghasad a szívem?! Ha én kidőlök a sorból ki tartja el őket? Ha a feleségem kidől a sorból, mi lesz velünk? Mindent a gyerekekért teszünk, ezt tűztük ki a közös hajónkra, mégis úgy érzem, hogy a sor végén pont a gyerekekre nem jut időm, nem tudok velük foglalkozni, nem tudom nekik megtanítani azokat a dolgokat, amiket elterveztem, mikor fiatalabb voltam.

Tudod, néha arra gondolok, valami természeti törzsben kéne élni. Együtt, egész nap. Én elmennék pár órát vadászni a férfiakkal, addig az asszony a többi anyukával és gyerekkel otthon lehetne, aztán hazajönnék és élveznénk egymás társaságát, egységet alkotnánk.
Manapság úgy fest, lazulnak a családi kötelékek, az asszony jogosan panaszkodik, hogy alig vagyok vele, sok esetben félrekacsint ,mert törődést igényel, amit esküszöm megértek.
A férj is ki-ki tekintget általában ugye, mert monoton minden nap, a gyerekek nyomkodják a mobilt és órákon keresztül nézik a tévét mert addig is csendben vannak, szóval szétcsúszik ez az egész.
Mi minden este egy órát mesélünk, zenét hallgatunk és táncikálunk, de ez olyan rövid idő, nem tudom, feltölti-e a gyerekeket. Több aput akarnak, kevesebb kötelességet, több nevetést és játékot. A feleségem többet akar kapni a férjéből, azt szeretné, ha igazi végzet asszonyának látnám 15 év után is és annak látom, de péntek este 9-kor már csak annyi energiám van, hogy alsógatyában ledőlök mellé és azonnal elalszom.

Szeretnék többet adni magamból, többet nekik és kevesebbet egy olyan cégnek, ami nem az életem, nem a vérem, nem a lelkem, csak a megélhetésem. Mit tudok csinálni? Ki foglalkozik azzal, hogy az apák boldogak-e?

Nem tudtam neki mit mondani, mert megszakadt a szívem.

Ültünk és nyeltük a torunkat szorító gombócokat.

Aztán kijött anyu, masszírozni kezdte apa vállát, meggyújtott pár gyertyát és felrakott egy Barry White lemezt, én pedig elérkezettnek láttam az időt a távozáshoz.

Mosolyogva integettek utánam az erkélyről, szertettel ölelték át egymást és remélem csodálatos éjszakájuk volt, mert vannak még olyan apák, akiknek érző szív dobog a mellkasukban, akik kisfiúk lélekben és harcosok a mindennapokban, akik normális értékrenddel vannak megáldva és akikről nem beszél senki.

Értük szólt ez a poszt, hogy róluk is tudjunk, igenis léteznek, nem kitalált karakterek, szeretnek, szenvednek, dolgoznak és szomorúak.
Mert az anyák anyák, az apák pedig sok esetben igenis apák akarnak lenni.