Pontos idő: 2024. december 2., hétfő 4:09



Hozzászólás a témához  [ 52 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2, 3, 4, 5, 6  Következő
 Kangaroo creek 
Szerző Üzenet
Avatar

Csatlakozott: 2011. július 5., kedd 16:02
Hozzászólások: 241
Akkor az első érdemi bejegyzés szóljon a legelejéről, az akvárium megszületéséről. Ezt most elsősorban azoknak, akik nem követték a történetet a legelejétől.

A történet nagyjából onnan kezdődik, hogy új lakásba költöztünk 2010-ben. Az új helyet úgy akartam kialakítani, hogy a számomra alapfelszereltségnek számító akvárium az őt megillető, frekventált helyre kerüljön.
Sokat agyaltunk, hogy ezt miként lehetne a legjobban megoldani, de végül is egy tökéletes ötlet született. Úgy is szokták ezt mondani, hogy sikerült a kellemeset összehozni a hasznossal. A lakás akkori hátrányát sikerült kijavítani úgy, hogy az akvárium is jó helyre került. Ahogy az lenni szokott, a mai lakásokat úgy építik, hogy szinte minden kihagynak belőle, ami korábban fontosnak számított. Elmaradnak az előszobák, közlekedők, a kamra, stb. Ezek a változások azt eredményezik, hogy a korábban egymástól megfelelő távolságra levő helységek, egymás szájába kerültek és ez a mi lakásunkban se volt másképp. A WC úgy építették, hogy onnan kilépve azonnal a nappaliban lévő családtagok ölébe hullhattál. Ugye nem kell részleteznem, hogy azért az akklimatizálódáshoz azért szükség lenne néhány másodpercre. :) A másik hátránya volt még a kivitelezésnek, hogy nem igazán számoltak a hűtőszekrény elhelyezésével, ami a régmúlthoz képest általánosságban azért jóval nagyobb lett (ugye a kamra hiánya is). Illetve, volt neki helye a terveken, de az amúgy se túl nagy ááámerikai konyhából vett volna el helyet és mint tudjuk, a konyhapult sohasem elég nagy. Nem nyújtanám túl hosszúra a szöveget, de a lényeget a képek jól mutatják, azaz a WC után még helyrehozhatod a vonásaidat, megtörölheted a homlokodat, a hűtőszekrény is megfelelő helyet kapott, így a konyhában már el lehet készíteni egy zacskós levest és nem utolsó sorban, az akvárium a legjobb helyre került.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Folyt. köv. :)

_________________
Kép
http://levinen.blogspot.hu/


2016. április 1., péntek 15:31
Profil
Avatar

Csatlakozott: 2011. július 5., kedd 16:02
Hozzászólások: 241
myk74 írta:
Na akkor jöhet a gömbakváriumról a képes beszámoló :)


A "gömb" hamarosan érkezik! :)

_________________
Kép
http://levinen.blogspot.hu/


2016. április 1., péntek 12:39
Profil
Avatar

Csatlakozott: 2011. július 5., kedd 16:02
Hozzászólások: 241
zoi írta:
Üdv újra a fórumon! Izgatottan várom mit sikerült alkotnod.

Szia Zoi! Utoljára Fekete Attila akváriumánál találkoztunk, mikor egy kicsit túllőtted :P Érkeznek hamarosan az infók!

_________________
Kép
http://levinen.blogspot.hu/


2016. április 1., péntek 12:38
Profil
Avatar

Csatlakozott: 2011. július 5., kedd 16:02
Hozzászólások: 241
SlyChocolate írta:
Üdv Levi Mester!
Jó, hogy újra itt vagy, jöhetnél többet is...
;)

Köszi, próbálkozom! ;)

_________________
Kép
http://levinen.blogspot.hu/


2016. április 1., péntek 12:35
Profil
Avatar

Csatlakozott: 2011. július 5., kedd 16:02
Hozzászólások: 241
N-emy írta:
Nagyon örülök ,hogy ismét rászántad magad egy kis közösségi szereplésre, szegényebb volt nélküled "A Fórum"!
Remélhetőleg jön egy kis képes beszámoló is!


Köszi a kedves szavakat! Hát időm az most sincs túl sok, de azért megpróbálom összeszedni magam! :roll:

_________________
Kép
http://levinen.blogspot.hu/


2016. április 1., péntek 12:35
Profil
Avatar

Csatlakozott: 2011. szeptember 26., hétfő 19:03
Hozzászólások: 692
Tartózkodási hely: Hódmezővásárhely
Én is megtaláltam. Első blikkre úgy volt, hogy szólok papónak, hogy egy high tech akit tettek véletlenül a low részbe. Szép lett nagyon!


2016. április 1., péntek 11:45
Profil
Avatar

Csatlakozott: 2011. augusztus 10., szerda 12:37
Hozzászólások: 1794
Tartózkodási hely: Nyíregyháza
Na akkor jöhet a gömbakváriumról a képes beszámoló :)

_________________
Nincs kéz nincs csoki!


2016. március 31., csütörtök 21:54
Profil
Barkács Szaki
Avatar

Csatlakozott: 2011. szeptember 23., péntek 12:41
Hozzászólások: 590
Tartózkodási hely: Hatvan
N-emy írta:
Nagyon örülök ,hogy ismét rászántad magad egy kis közösségi szereplésre, szegényebb volt nélküled "A Fórum"!
Remélhetőleg jön egy kis képes beszámoló is!


Kiszúrtam ,ez brutál jó így :D


2016. március 31., csütörtök 21:09
Profil
Avatar

Csatlakozott: 2011. szeptember 26., hétfő 19:03
Hozzászólások: 692
Tartózkodási hely: Hódmezővásárhely
Üdv újra a fórumon! Izgatottan várom mit sikerült alkotnod.


2016. március 31., csütörtök 20:41
Profil
Avatar

Csatlakozott: 2010. március 13., szombat 10:53
Hozzászólások: 4153
Tartózkodási hely: Debrecen
Üdv Levi Mester!
Jó, hogy újra itt vagy, jöhetnél többet is...
;)

_________________
Szeva, mizú?!Ha bármiben szívesen, csak szólj!Ha tudok segítek!Én is így teszem, erről szól a élet!Thanks...


2016. március 31., csütörtök 20:25
Profil
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Hozzászólás a témához   [ 52 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2, 3, 4, 5, 6  Következő

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Ugrás: